Tartalom szerkesztő
Hivatkozások (linkek) beillesztése a honlapra.
Először írjuk be a tartalom-szerkesztőbe, a link szövegét, vagy jelöljük ki a már beírt szövegrészt. Ezután kattintsunk a link  ikonra. Ekkor megjelenik e felugró ablak ahol beállíthatjuk a link tulajdonságait. Egy már létező linken az egér-jobbgomb „hivatkozás módosítása” is ugyanezt az ablakot jeleníti meg.
A hivatkozás típusa a következők lehetnek:
- Webcím: a leggyakoribb eset, amikor egy másik weblapra szeretnénk irányítani a látogatót. A protokoll résznél általános weboldal esetén állítsuk a „http://” re a webcím mezőbe pedig a kívánt oldal címét
- Horgony az oldalon: Ha egy oldalon belül szeretnénk linkelni akkor először egy horgonyt
kell tenni oda ahova majd ugrani szeretnénk, a horgonyt egyedi névvel el kell nevezni. Aztán a legördülő menüből válasszuk ki a horgony nevét. A horgony nevében ne használjunk ékezeteket.
- Email: Ezt választva a felhasználó levelező programja fog megnyílni, hogy email küldhessen. Ez esetben az email cím, tárgy és tartalom mezőket előre kitölthetjük.
Linket törölni a link törlése ikonnal  lehet, vagy egér-jobbgomb link törlése.
Szöveg másolása jegyzettömbből, word-ből, más weblapról
Gyakran előfordul, hogy egy máshol már beírt szöveget szeretnénk a szerkesztőbe beilleszteni. Ehhez jelöljük ki a beilleszteni kívánt szöveget, nyomjuk meg a CTRL-C gombokat   , ezzel a kijelölt szöveget eltároljuk későbbi használatra. Ezután a szerkesztőbe menjünk oda, ahová be szeretnénk szúrni a szöveget.
Ezután 3 lehetőség van.
Sima beillesztés: nem ajánlott, mert az eredeti szöveg összes formázását magával hozza, ez elsőre kedvezőnek tűnhet, de a rejtett formázások megnehezítik a további formázást, illetve az is előfordulhat különösen Word-ből való másolás esetén hogy a weblapon egyáltalán semmi nem fog látszani !
Beillesztés formázás nélkül: ajánlott. Minden formázást kivesz a beilleszteni kívánt szövegből, ez azért kedvező, mert bármilyen beillesztett szöveg biztosan meg fog jelenni a honlapon, és könnyen újraformázhatjuk a szöveget.
Beillesztés Word-ből: Ha Word-ből másolunk mindenképp ezt vagy a „beillesztés formázás nélkül”-t használjuk, különben előfordulhat, hogy a lap nem fog látszani a böngészőben! E menüpontban a word bizonyos formázásai megmaradnak, de némelyik elvész.
A felnyíló ablakban nyomjuk meg a CTRL-V gombokat majd az OK gombot.
Képek beszúrása

Egy új kép beillesztéséhez kattintsuk a kép ikonra. A megnyíló ablakban a következő dolgokat állíthatjuk be:
- Hivatkozás: a kép címe az interneten, ez lehet külső cím pl http://www.realweb.hu/UserFiles/Image/cont_table.JPG vagy lehet belső cím ami azt jelenti hogy a kép az ön saját weboldalára van felmásolva egy magadott könyvtárba. Ekkor elég megadni a könyvtárakat és kép nevet pl.: /UserFiles/Image/cont_table.JPG. Ha saját képet szeretne megadni, ne felejtse el előtte a képet feltölteni például egy FTP program segítségével, valamint gondoskodjon arról hogy a kép optimizálva legyen.
- Buborék szöveg: a kép leírása, akkor jelenik meg ha kép felé visszük az egeret
- Szélesség ( Ha nem adjuk meg akkor a kép az eredeti méretében jelenik meg)
- Magasság Szélesség ( Ha nem adjuk meg akkor a kép az eredeti méretében jelenik meg)
- Keret ( a kép körül keret vastagsága, ha 0 akkor nincs keret, ha a kép egyben linkként is szolgál célszerű a méretet 0ra állítani ekkor eltűnik a kerete)
- Vízszintes távolság (a kép két oldalán lévő margó pixelben)
- Függőleges távolság ( a kép tetején és alján lévő margó pixelben)
- Igazítás ( a kép és a körülötte levő szöveg viszonya, például ha balra igazítjuk a képet akkor a szöveg jobb oldalról fogja körülfolyni. Bánjunk vele óvatosan, ha csak a szöveg egy részét szeretnénk a kép körül formázni, használhatunk táblázatokat is ekkor egy cellába tehetjük az összetartozó kép és szövegrészt így a formázás is csak ezt fogja érinteni.

Igazítás táblázatokkal.
Weblapos szerkesztésnél a tabulátorral nem érjük el a kívánt hatást, e helyett táblázatokat használhatunk melyek egymásba is ágyazhatóak. Ha a táblázatot csak igazításra használjuk akkor a keret méretét 0-ra állítsuk.
Tipikus felhasználások.
- Több hasábos írás: Csináljuk táblázatot 0 szegély mérettel, 1 sorral és annyi oszloppal ahány hasábot szeretnénk
- Név - érték párok ( az értékek egymás alatt egy oszlopban kezdődnek) Hozzunk létre egy táblázatot 2 oszloppal és annyi sorral ahány ilyen párosunk van. A nevet írjuk az elő oszlopba, a hozzá tartozó értéket a másodikba, így a két oszlop adatai szépen egymás alatt lesznek.
- Szegély a szöveg körül: Hozzunk létre egy 1 soros és 1 oszlopos táblázatot igazítsuk középre és a szélességét adjuk meg úgy hogy mindekét oldalon megfelelő hely maradjon.
Táblázatok részletes bemutatsása
Válasszuk a táblázat ikont. 
Ezután egy ablak ugrik elő, ahol megadhatjuk:
- A sorok számát
- Az oszlopok számát
- A táblázat magasságát pixelben és százalékban ( ha ezt nem töltjük ki akkor a táblázat mérete a tartalmától függ
- Szegélyméret ettől függ hogy milyen vastag lesz a táblázat kerete ha 0 akkor nem látszik a keret
- Igazítás: a táblázat a szülőjéhez képest balra, jobbra, vagy középre lesz igazítva
- Cella térköz: a táblázat cellái között hány pixel hely legyen
- Cella belső margó: a cella tartalma és a cella szélei között lévő hely pixelben
Az oké gombra kattintva megjelenik a táblázat a szerkesztőben, a cellákba ezután beírhatjuk a tartalmat. A táblázaton az egér jobb gombjával kattintva egy menüt kapunk ahol a következő dolgokat állíthatjuk be
- Cella
- Cella beszúrása (Ne használjuk, inkább teljes sorokat vagy oszlopokat töröljünk)
- Cella törlése (Ne használjuk, inkább teljes sorokat vagy oszlopokat töröljünk)
- Cellák egyesítése: több szomszédos cellát egyesít
- Cellák szétválasztása az előbbi ellentéte
- Cellák tulajdonságai (legfontosabb)
- Szélesség
- Magasság
- Sortörés: a cellába írt szöveg törhet-e több sorban, ha nem akkor a hosszú szöveg a cellát szétnyomhatja
- Sorok egyesítése: Az aktuális cella alatti sorban lévő megadott számú cellát egy cellává konvertálja
- Oszlopok egyesítése: Az aktuális cellától jobbra lévő megadott számú cellát egy cellává konvertálja
- Vízszintes igazítás
- Függőleges igazítás
- Háttérszín
- Szegély (keret) színe
- Sor
- Sor beszúrása (Egy új sort ad az aktuális cella alatti sorhoz)
- Sor törlése (Az aktuális sor törlése)

- Oszlopok
- Oszlop beszúrása (Egy új oszlopot ad az aktuális cellától jobbra)
- Oszlop törli az oszlopot

- Táblázat törlése
- Táblázat tulajdonságai: A fent leírt tulajdonságokat módosíthatjuk
|